Közel 1,5 millió – ma is használatban levő – szauna található Finnországban. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden házban – még lakásban is – és családban megtalálható.
Még senki sem próbálta megbecsülni, hogy a finnek évente hányszor szaunáznak, de nyugodtan mondhatjuk, hogy több millió olyan alkalom kínálkozik, amikor fizikai és lelki felfrissülést keresve visszahúzódnak a szaunájukba. Azt mondhatjuk, hogy átlagosan a finnek hetente 1 – 2 alkalommal szaunáznak, de nyáron sokan szinte minden este használják A finnek mindenhova magukkal viszik a szaunájukat, sokan még a nyaralásukkor is, ezért nem ritka látvány a sátorban, vagy egy hajón felállított szauna sem.
A szauna annyira a hétköznapok részévé vált az idők folyamán, hogy a finnek igazán nem is értik miért tulajdonítanak ennek mások olyan különleges jelentőséget. Számukra a szauna több mint egyszerű fürdőhely, számos hagyomány, szokás és hiedelem kötődik e fogalomhoz. SzaunaPont.hu
Bár a szauna pontos eredete még a mai napig is ismeretlen,tudjuk, hogy már a finn-ugor népeknél is ismert volt. A finneket azért nevezhetjük igazán a szaunakultúra meghonosítóinak, mert minden más népnél jobban, náluk maradt meg ennek ősi hagyománya, a többi népcsoportnál pedig mindenütt kisebb, vagy nagyobb mértékben ugyan, de megváltozott.
Egy régi finn mondás szerint, ha a szauna és az alkohol már nem segít, akkor a beteg valószínű meg fog halni.
Mások a „szegény ember kórházá „- nak hívják, vagy a templomhoz hasonlítják.
A szauna rendszerint egy forró fülkéből, egy tusoló részből és egy öltöző szobából áll. A tóparti és a kisebb beltéri szaunákban nem mindig található tusoló. Jóllehet az ősi finn szauna a mosakodás helye is volt egyben, ma ezt a funkcióját már tulajdonképpen elvesztette. A modern kor emberének elsősorban a teljes kikapcsolódás, a relaxáció optimális helye, ahol kitágulnak a bőr pórusai, majd ismételten összehúzódnak a váltakozó meleg – hideg levegő hatására és méregtelenedik a szervezet a fokozott izzadás révén. Rohanó világunkban az egyre gyakoribb stressz-hatások is kiküszöbölhetők, vagy csökkenthetők a rendszeres szaunázás segítségével.
Finnországban az újszülött gyerekektől kezdve a nagyszülőkig mindenki szaunázik. A kisgyerekeket persze fokozatosan szoktatják a rendszeres szaunázáshoz, mindenki csak addig használja a szaunát, amíg jólesik saját szervezetének.
Az újszülött csecsemők először édesanyjuk térdén, vagy csak az alsó padon ülve – alacsonyabb hőmérsékleten – barátkoznak meg a szauna hangulatával. A szaunázás mindenki számára hasznos, aki ismeri saját szervezetének tűrőképességét és korlátait. Egy finn mondás szerint : „Ha valaki el tud sétálni a szaunáig, akkor már szaunázhat.”
Gödör szaunák:
A ház és a szauna kezdeti megjelenési formája tagadhatatlanul csak egy gödör volt a földben. A saami nyelvben a „saun” szó eredetileg egy lyukat jelentett a földben, vagy a hóban. A legkorábbi írásos emlék a finn tipusú szaunáról a 912. évre nyúlik vissza, ez Sheik Ibn Dasta kutató leírása egy „gödör” szaunáról. A szauna a mai Moszkva területén belül helyezkedett el.
Az építményt egy kicsúcsosodó tetővel rendelkező kunyhóként írta le, mely egy a földbe ásott lyuk fölé épült és földdel fedték le. A lyuk alján egy kövekből álló tüzhelyet képeztek ki. Egy hasonló ősi szauna leírása szerepel a „Kadonnut Karjala ” (Elveszett Karelia)cimű könyvben, melynek Ivan Kemppainen a szerzője.
Az ősi izzasztó pajta felépítése hasonló volt: ennek is volt az alján egy tűzhely, de a kunyhót csak egy kerettel látták el és fahánccsal tömködték ki a központ felé összetartó rudak közeit. Az 1880 – as években A. O. Heikel találkozott ezzel az építési móddal Mouhijarviban. Ezt egy szegény család használta otthonként, istállóként és szaunaként egyszerre. A kunyhó tetején egy nyílást alakitottak ki. A megfelelő építési anyagok hiányának köszönhetően voltak népszerűek. A teljesen, vagy részben a föld alá épített szaunák az ország szegényebb vidékein a huszadik század elején. Ostrobothniában és a Lappföldön , ahol ritkaságszámba ment a fa, a gyepet is használták építőanyagként.
Gerenda szaunák:
A föld felszine fölé épitett füstös szaunákat rendszerint fa gerendákból építették. A különleges gerenda csapolási módszert a kereszténység kezdetén fejlesztették ki.
Ez az építési módszer előszőr Svédország északi részén jelent meg, majd innen terjedt el fokozatosan Finnországban, Karéliában, a balti országokban,Oroszországban és Szibéria tundrás vidékein. A másik három megjelenési terület: az Alpok vidéke, Észak Amerika és Kina voltak. Az Atlanti óceántól a Csendes óceánig millió számra épültek a szaunák, elsősorban csapolt gerendaelemekből.
A csapolás módját illetően sokféle megoldás született az idők folyamán, a kültéri szaunák esetében a gerendák közeit még száraz mohával is kitömték a tökéletesebb szigetelés érdekében. A megmunkáló szerszámok fokozatos fejlődésével az ősi csapolási mód lényegében nem változott, csak a mérettűrését tekintve finomodott. Kezdetben a többi épülethez hasonlóan, a szaunák alacsonyak voltak és nem volt sem padlásuk, sem ablakuk.
A tömörfa szauna legrégebbi leírása egy kijevi kolostor Nestor nevű szerzetesének az 1110-es években írt krónikájában szerepel. Ebben a krónikában Nestor a Ladoga és az Ilmajarvi tavak közötti terület szaunázási és fürdési szokásait meséli el. Leírása szerint a levegő a gerenda-szaunákban valamivel szárazabb volt mint a gödör-szaunákban, mert a levegő a falakon keresztül is cirkulált.
„Kota”:
A szaunához kapcsolódó másik építményt az ún. „kota”-t is rendszeresen használták víz melegítésére és egyéb háztartási munkákra. Eredetileg a „kota” köralakú, érme formájú volt, elkülönülve a tényleges szaunától. A „kota”-t ágak, vagy rudak sátorszerű egymás mellé helyezésével is építették egyik, vagy mindkét oldali ajtóval. Később a „kota” már a szauna szerves részévé vált. Egyfajta előszobaként funkcionált és gerendákból, vagy deszkákból építették, de néha még köveket is használtak az alacsonyabb felének megépítéséhez.
